[LAP TETEJÉRE]

Nápoly

[LAP TETEJÉRE]

Történelem

A várost Parthenopé néven valószínűleg Rodosz szigetéről származó görög tengerészek alapították az i. e. 8. században a mai Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Az i. e. 6. században észak felől az etruszkok, dél felől pedig a a cumae-i görög telepesek támadása következtében Parthenopé városa elnéptelenedett, és lakosai valamivel keletebbre új várost alapítottak Neapolis néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Palaepolisnak nevezték (görög jelentése régi város).
I. e. 327-ben, a szamnisz háborúk során a rómaiak meghódították Neapolis városát is, amely elfogadta Róma feltételeit és civitas foederata lett, így biztosítva volt önállósága a birodalom keretei belül. Az évszázadok során Nápoly a császárok kedvelt üdülőhelye volt. 476-ban a mai Castel dell'Ovo helyén álló villában raboskodott az utolsó nyugat-római császár, Romulus Augustulus, miután megdöntötték hatalmát.
A 6. században a város a Bizánci Birodalom uralma alá került, majd 840-ben I. Sergius megalapította a független Nápolyi Hercegséget. 1137-ben a hercegség a normannok kezére került, akik beolvasztották a palermói székhelyű Szicíliai Királyságba. A normann, majd Stauffen-házi szicíliai királyok uralmának a franciaországi Anjou-házból való Anjou Károly herceg vetett véget, aki 1266-ban megszerezte a szicíliai trónt. Új államát Nápoly és Szicília Királyságává keresztelte át, és a királyi udvart Palermóból Nápolyba helyezte át, megalapítva a nápolyi Anjou-dinasztiát. Ez a döntés is hozzájárult 1284-ben a szicíliai vecsernye néven ismert palermói felkeléshez, amelynek következtében Nápoly és Szicília Királysága két részre szakadt: Szicíliát a spanyol Aragóniai-ház szerezte meg, míg Nápolyban az Anjou királyok uralkodtak tovább. Ezzel létrejött a különálló Nápolyi Királyság.
II. Anjou Károly nápolyi király 1267-ben feleségül vette Árpád-házi Máriát, V. István magyar király leányát. Unokájuk, Károly Róbert az Árpád-ház férfiágon való kihalása (1301) után a nápolyi trón helyett a Magyar Királyságot választotta, megalapítva a magyar Anjou-házat. Bölcs Róbert nápolyi király férfiutód híján 1333-ban Károly Róbert kisebbik fiát, Andrást jelölte ki utódjául. A kis András herceget Károly Róbert személyesen vitte Nápolyba, ahol eljegyezték Johannával, Bölcs Róbert unokájával. Amikor 1343-ben Bölcs Róbert elhunyt, a végrendeletében mégis csak Johannát tette meg örökösévé, akit ezt követően királynővé koronáztak, a magyar herceget pedig megölték. Időközben a meggyilkolt András herceg testvére Nagy Lajos lett Magyarország királya, aki 1347-ben, majd 1350-ben lovagserege élén személyesen indított hadjáratot Nápoly ellen. Célja testvére megbosszulása mellett a nápolyi trón megszerzése és az Anjouk magyar és nápolyi ágának egyesítése volt. A későközépkori magyar történelem legkalandosabb katonai vállalkozása során Nagy Lajos sikeresen elfoglalta Nápolyt, ahol meg is koronáztatta magát. Azonban főleg az ekkor kitörő nagy európai pestisjárvány miatt a magyar hódítás mégsem volt tartós.
1442-ben Nápoly is a spanyol Aragóniai-ház uralma alá került. V. Aragóniai Alfonz (1442-1458, nápolyi királyként I. Alfonz néven) birodalmának székhelyévé tette a várost. 1502-ben a spanyol királyokra szállt Nápoly birtoka, akik ettől kezdve két évszázadon keresztül a nápolyi alkirályokon keresztül gyakorolták a hatalmat.
A spanyol örökösödési háború során 1707-ben a Nápolyi Királyság a Habsburg Birodalom részévé vált. A várost továbbra is a nápolyi alkirály kormányozta, akit a Habsburg császár nevezett ki. 1734-ben Károly pármai herceg elfoglalta Nápolyt és VII. Károly néven nápolyi királlyá koronáztatta magát. A Nápolyi Királyság ezzel ismét függetlenné vált, és kezdetét vette a Bourbon-ház uralkodása Dél-Itáliában. Bourbon Károlyt a történelem a 18. század egyik felvilágosult uralkodójaként tartja számon, akinek uralkodása alatt Nápoly Európa egyik fő kulturális központja volt.
1806-ban Napóleon elfoglalta a Nápolyi Királyságot és a trónra előbb testvérét Bonaparte Józsefet, majd 1808-ban sógorát Joachim Murat tábornokot ültette. 1815-ben Napóleon végeleges vereségét és a bécsi kongresszust követően a nápolyi trón visszaszállt a Bourbon-házra. 1816-ban a Nápolyi Királyság hivatalosan egyesült a Szicíliai Királysággal, így megalakult az új államalakulat a Két Szicília Királysága (Nápolyi-Szicíliai Királyság). 1860-ban Szicília elfoglalása után, Giuseppe Garibaldi és 1000 vörösinges önkéntese a Nápolyi Királyságot is elfoglalták és a megszülető Olasz Királyság részévé tették. Az egyesített Olaszország megalakulása után az ország déli területei, így Nápoly is egyre inkább kimaradt a gazdasági fejlődésből. Nápoly is tipikus délolasz nagyváros lett, amelyet a szegénységgel, bűnözéssel, feketegazdasággal és maffiahálózatokkal hoztak összefüggésbe.
A 20. század elején egy nagy kivándorlási hullám kezdődött elsősorban Észak-Olaszországba, másrészt pedig az Amerikai Egyesült Államok felé. A II. világháborúban többször is bombázták Nápolyt, elsősorban kikötőjét. 1943. július 25-én a német Wehrmacht csapatai szállták meg. A nápolyi lakosság komoly áldozatokat hozott a német megszállókkal szembeni partizánmozgalomban, majd nyílt népfelkelésben (Quattro giornate di Napoli, 1943. szeptember 27-30). Az Olasz Köztársaság megalakulása nem változtatott a lakosság életkörülményein, ennek következtében megindult egy második kivándorlási hullám is a 70-es és 80-as években, szintén Észak-Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok felé, illetve Nyugat-Németország is kedvelt célponttá vált. A nápolyi maffia, a camorra befolyása nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életre is rányomta a bélyegét. Igazi változás 1992-ben kezdődött, amikor Antonio Bassolino baloldali politikust választották polgármesternek. A korrupció és camorra befolyását sikerült csökkentenie, ugyanakkor elindította a városmegújítási projekteket, amelyek egy része még ma is folyamatban van. 1994-ben a G7 államok itt tartották éves gyűlésüket, 1995-ben a történelmi városközpontot az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. 2001-ben Rosa Russo Jervolino került a polgármesteri székbe, aki az elődje által elindított politikát folytatja.

[LAP TETEJÉRE]

Látnivalók:

[LAP TETEJÉRE]

Castel dell'Ovo

Castel dell'Ovo: vagyis a "tojásvár". A különleges nevet a formájáról kapta. A római időkben Lucullus császár építette, és adta neki a Lucullinium nevet. A későbbiek során is megőrizte királyi székhelyi rendeltetését, bár a történelem során börtönként is szolgált. A monda szerint Vergilius egyszer egy tojást lógatott egy kalitkába, és azt állította, hogy amíg a tojás épp marad a kalitkában, addig a vár bevehetetlen, a vár tulajdonosa pedig szerencsés lesz. A tojás sajnos összetörhetett az idők során, mert a vár is megrongálódott, ezért nem alkotnak egységes stílust az épület vonalai.

[LAP TETEJÉRE]

Castel Nuovo

Castel Nuovo vagyis az új vár. Az új relatív, hiszen a XIII. században épült és az anjou királyok székhelyéül is szolgált. Ami első látásra szembeötlik az a reneszánsz kapuzat, ami Európa egyik legszebb ilyen alkotása. Domborművén a király bevonulását láthatjuk, míg a négy sarkában az erény négy allegorikus megmintázását, középen pedig Mihály arkangyalt. A vár egy része ma is látogatható. A múzeumi szerepén kívül itt ülésezik a városi tanács. A vár előtti tér erről kapta a nevét Piazza Municipio.

[LAP TETEJÉRE]

Santa Chiara

A templom az anjouk temetkezési helye volt. Legfőbb látványossága a síremlékek. Itt látható Nagy Lajos királyunk öccse feleségének a síremléke is. Sajnos a II. világháború során ezt a templomot is bombatalálat érte, melynek következtében megsérült Bölcs Róbert síremléke. A templomban található még egy kis múzeum is, amely a nápolyi betlehemet mutatja be. Ne a klasszikus értelemben vett Betlehemre gondoljunk, hanem zsúfolt emberekkel teli betlehemet láthatunk. Gesů Nuovo: ("new Jesus") - Gesú Nuovo tér, ahol az azonos elnevezésű jezsuita templomot tekinthetjük, meg. A jezsuiták egy korábbi palotából alakították ki a templomukat. Érdekessége a gyémántszerkezetű díszburkolat a ház oldalán.

[LAP TETEJÉRE]

Királyi palota

A palota a Piazza del Plebescitón, vagyis a Népszavazás téren található. A név furcsán hangzik magyarra lefordítva, de megvan a magyarázata, mely 1860-ra nyúlik vissza, amikor Garibaldival az élen a nép megszavazta az egységes Olaszországhoz való csatlakozást. A palota eredeti épülete a XV. századból származik, a ma látható épület azonban a várost ért támadásoknak köszönhetően a többszöri átalakítások eredménye. A stílusjegyek keveredés, melyet, mint kívülről, mint belülről tapasztalhatunk ezen okra vezethető vissza. A palotába betérve megtekinthetjük az egykori udvari színházat a tróntermet, valamint a kápolnát is.

[LAP TETEJÉRE]

Természeti kincsek:

- Vezúv, a várostól délkeletre fekvő ma is aktív vulkán
- Ischia, Capri szigetei a Nápolyi-öbölben könnyen elérhetők hajóval
- Campi Flegrei egykori vulkánjainak kráterei a várostól észak-északnyugatra
- Solfatara krátere Pozzuoli mellett, mely ma is kénes gőzöket áraszt

[LAP TETEJÉRE]

Római-kori emlékek:

- Pozzuoli városa a hatalmas római amfiteátrummal és a Serapiummal
- az antik Herculaneum és Pompeii romvárosai, a várostól délkeletre, a Vezúv lejtőin fekszenek
- Oplontis és Torre del Greco római villái, szintén a Vezúv tövében

 

[LAP TETEJÉRE]